Finoman fogalmazva sem tartózkodom az érdeklődésének mátrixában, mégis borzalmasan vágyakozom.
Kapaszkodni a matrac szélébe, a párnába fúrt arccal hangosan nyögni. Kapaszkodni belé. Számmal falni a száját. Simogatás, aztán erős szorítás. Ő és a kedvenc haverom. Ahogy felcsillan a szeme, amikor…
"Hiába is képzeli az ember, hogy töviről hegyire ismeri a társát, időnként akkor is falnak ütközik vagy verembe pottyan. Néha pedig valami kiszámíthatatlan és érthetetlen idegenségbe téved, mint amikor egy repülőgép, teljesen tiszta időben, soha meg nem fejthető okokból légörvénybe sodródik.…
Vagy 10 percig olyan jót röhögtem rajta, hogy komolyan küldött egy imponálónak szánt szelfit, amin a reggelije egy része a bajszába van kapaszkodva :D Zseniális :'D
Uhh, az álmomból megint elképesztően izgalmas könyvet vagy filmet lehetne csinálni. Francba, hogy nem írtam le ébredés után egyből, vesznek el percről-percre az értékes momentumai.
Nem érti. Hát persze, hogy nem. Úgy tűnik, már csak én emlékszem és vágyom a tavalyi tökéletes és boldog nyárra. Pedig imádta. Imádott.
Tudom. Jelentéktelen. És engedjem el. Tudom.
Nem megy. Akarom.
- Öm, passzív-agresszív lájkroham? :D - Első körben fel sem tűnt, csak így utólag belegondolva xD Ahogy láttam a japán motyókat elvesztettem a fejem. Bár ez elég hülyén hangzik :D- Szinte hallottam a fejemben "nesze bazmeg, még ezt is, és ezt is...!:@" :DD- Ezt elfogadhatom rejtett perverziónak?-…
Írni azt nem tudok, de ezen nagyon nevettem :D Imádom a véletlen szülte poénokat :D Pedig azt hittem, hogy már nem tudjuk fokozni a franciául nézett Harry Potter után egymásnak adott akcentusos neveinket. De igen.
