Ő kérdez, tudva a válaszokat. Én hallgatok, miközben fogalmam sincs semmiről.
De amikor kérdezett, annyira hangosan dobogott a szívem, hogy alig hallhattam volna a saját gondolataimat.
"A szerelem nem fenékig vidámpark"
Kivéve, mikor csak az. És a hullámvasúton meg a körhintán túl semmi nincs.
És én játszani akarok. Újra és újra. Száguldani, örülni, érezni.
Olykor olyan elképesztő súllyal zuhan rám az űr, amit apa, a fel nem tett kérdések, és a soha ki nem mondott szavak hagytak maguk után. Hullámzó az egész.. Néha jó, de aztán úgy belesajdulok, hogy szinte fizikailag fáj. Ismerem már a gyász érzését sajnos, de ezt megszokni nem lehet.
Délután…
Nehéz. Nagyon. De amint megölelt, azonnal enyhült a kellemetlen zizegés a fejemben és a bőrömön. Annyira szükségem volt erre, mint egy zárt szobában a friss levegőre. Így is hatott rám. Néha már magamra kellett szólnom, hogy túl jó, és azt nem szabad. Nem szabad ennyire boldognak és biztonságban…
Megdöbbentett a váratlan emberi jóság egy vadidegentől. A postás néni csak nézett rám, miközben megállt a toll a kezében a papír fölött, amit töltögetett. Gyűltek az esőfelhők, sietnie kellett volna, de ő csak vizslatta az arcom a lépcsőház félhomályában, és megkérdezte mi a baj. Én meg mint egy…
Miután úgy döntöttem, hogy nem vagyok hajlandó szarul érezni magam, és bevágtam a takarókupacba a telefonom, hogy ne is lássam, arra jutottam, hogy ma a vért izzadós torna helyett másra van szükségem. Valami fun-ra. Úgyhogy csináltam egy jó zenei listát, felcsaptam a baseball sapkát a feeling…
Random instagram rajongó:
"- Szia gyönyörű! Szoktál álmodni?"
Nem. És te szoktál pislogni? Termelődik a nyálad? Vannak gondolataid? Kiégek! :D
Úgy csinálnék valamit. Elmennék egy hétvégére valakivel valahova. Valahova, ahol még nem jártam. Nem messzire, semmi extra. Csak el innen egy kicsit. Pihizni, táncos léptekkel sétálni, vidáman nézelődni. Úgy terveznék, olyan jó lenne várni valami jót. Olyan érzés, mintha helybenfutnék lelkileg,…
