Nem látja, mit csinál. Nem gondol bele. Fáj. 

Bárcsak egyszer valaki az én nevem írná a hóba, ahelyett, hogy mikor én csinálom, kapok rá kereken 0 reakciót. :( Úgy vágyom apró cukiságokra. Vagy bármire. 

Végre hóesés, boldogság, lelkesedés.- Éjszaka ki kéne menni szánkózni!! ¤_¤"*reakció fél órával később*- Éhes vagyok Ok. És akkor ne érezzem magam csalódottnak, és idegesnek xD

Gyönyörű, ahogy szakad a hó, és minden fehér. Mintha nem is természeti jelenség lenne, hanem valami boldogító varázslat. Kisgyermeki lelkesedéssel ugráltam össze az udvaron a szűz havat, és megpróbáltam eltalálni a munkatársam hógolyóval. Egyszer sikerült :D

- Itt maradt valami?- Nem, neem. Csak azt mondtam, hogy hú, milyen szép vagy.  Awwww

A szerelem hülye majmok tánca egy vidám forgószélben - Ez egy névtelen hűtőmágnes-költemény akart lenni. - Én meg itt csendben ítélkezem. 

"- Olyan vagy, mint azok az ártatlannak tűnő, hipercuki, de valójában mélységesen perverz japán rajzfilmcsajok"

A kis fekete ruhácskám nagy sikert aratott melóban. Egyszerű, de nagyszerű *.*

Minden jelentéktelen dolgot kitesz, de ami igazán fontos lenne... Annyira bánt. De nem szeretnék mondani semmit inkább. Nem is lenne értelme. Annak sincs, hogy nálam ott legyen. Elengedem ezt a sztorit.  Meg azt is, hogy mindenki annyira segíteni akar a cicával, mindenki tök lelkes, és már együtt…

Jó kedvem volt, izgatott voltam minden miatt. A múlt éjszaka. A Karácsony, a familiárisom érkezése. Aztán bumm. Gyomorszájra mért érzelmi csapás.  Nesze neked, így örüjjé', hülyegyerek.