"- Hát, én aztán nem sokat tudok a szerelemről, de legalább volt 5 jó napotok, nem igaz?- De. Ami ezerszer rosszabbá teszi az egészet. Ő volt életem szerelme. Hányszor kell még elveszítenem?"
Az a mámor. A mindent elsöprő kéjes boldogság. Amikor megáll az idő, és csak a sodródás marad. Az őrülten zakatoló összehangolódott szívdobbanások az egymásnak feszülő mellkasunkon. A mosoly. A simogatás. A szorítás.
Erről lemondani.. Pokoli.
Hányszor hozott nekem Raffaellot. Még megvan a kép, amin a mellemre rakta. Mármint a Raffaellot. Most vettem ilyen limitált málnásat. Nagyon finom, de szinte a sírás kerülget. Bárcsak... Na mindegy.
"- Szerettem.- De aztán megváltozott. Aljas lett. Ugye? De te mégis szeretted. - Igen..- Nézd, rengetegen vesztik el önmagukat a szerelemben. Ez nem szégyen. Dalokat írnak róla. Az a fő, hogy ne maradj elveszve! - És ha nem megy?- Ha nem megy, nos, a szerelem zsarnokká lesz, és te a kutyája."
- Ez így mi?- Találtam a földön. - És ha kutyaszart találsz, azt is felveszed?- Csak ha gyurmázni akarok. - FÚJMÁR!
Le se tagadhatnám, annyira idióta. xD
Excel továbbképzést tartok magamnak autodidakta módon. Lefoglalom magam. Meg akarok tanulni mindent. Mindent is.
Prágai tüntetés cikkeivel van tele a Facebook. Az arcomba tolják a képeket az utcáról, amit annyiszor jártunk meg fel s alá. Imádtam. Nem elég nehéz enélkül is, a fájó emlékek belém marása nélkül. Nem bírom.. :(