"... A szeretkezésnek vége, és az embere alszik mellette. Az ő embere. Mosolyában  szomorúság meg öröm keveredett, mert a kifejezés, hogy az ő embere, vagy százféle érzést keltett életre benne. Önmagában vizsgálva mindegyik érzés zavarba hozta. Együtt, a sötétségben, az álom felé lebegve olyan volt, mint egy majdnem kihalt éjszakai lokálból kiszűrődő blues távoli dallama; melankolikus, de kellemes.
Mint farönköt görgetni, téged olyan szeretni, 
De ha az asszonyod nem lehetek, a kutyád sose leszek. 
Az öntudattól távolodva azon tűnödött, hány ágyban aludt már ezzel a mellette fekvő emberrel."
(A ragyogás)

4. Én még tudom. De remélem egyszer sokára majd mosolyogva fekszem az ágyban, és nosztalgiázva számolgathatom én is :D

És felkél a szél, bébi, elfújja minden bánatunk