Szar kedvűen ültem a melóban, néztem ki az üvegfalon, át a liget fái között szitáló hóra. Egy toll kupakjának akasztóját törögettem épp le. Aztán egyszerűen besétált. Azzal az esetlen aeckifejezésével, amikor a szeme szomorú, de a szája mosolyogni akar. A sapkáján a minta nincs középen. Egyetlen egy szál virág van nála. 

A gesztus, amire kezdettől vágytam. Hogy virágot küldjön, vagy meglepjen a munkahelyemen.

A kezét nyújtotta, és tudtam, hogy megtalálta magában azt, amit én nemrég. Beszélgettünk, összeért a vállunk. Nevettünk, hogy kifolyt a könnyem. Átlagos napok teltek el, de mind egyre jobb és jobb lett. A hátához bújva aludtam, ő meg szorította az ölelő kezem..

 3 és fél óra alvás. Kerestem magam mellett, de üres az ágy másik fele. Üres minden.