A tegnapi kifakadás utáni esküvős, szomorú álmom vele jól rányomta a bélyegét a napomra.
Vágy, keserűség, tomboló téboly, megbocsátás, elköteleződés.
Bár ott Prágában leültünk volna a gyönyörű kilátás előtt első este és beszéltünk volna. Bár bátrabb lettem volna, és bár meghallgattál volna. Bár megértettél volna. Nem volt még késő. Most sem késő. De te elzártad magad. Mintha kőből faragták volna az arcod, és csupán a hideg tartotta volna össze a tested. A szavaim, amiket mondtam, és azok, amiket akartam csak súlytalanul lebegnek a semmiben.