Azért az olyan megindító érzés, amikor rohannék a Kölyökért, hogy tudjak LoLozni még a korai lefekvés előtt, de megállít a tanárnő, és 20 percig beszélünk, aztán majdnem könnyek között indulok haza.
Ott volt a felsős kémiatanár is a mi tanárunkkal, és egyszerűen elképedve mondták, hogy Marci mennyire elképesztően okos, és milyen zseniális agya van, hogy rajzolgatás közben is fél füllel figyel a felsősök tananyagára, is simán megoldja a feladatokat, amiket még ők sem tudnak. Mindenképpen vigyem szakkörre, meg matekversenyre, vagy egyszerűen reál tagozatos iskolába, noha nem csak ezekben nagyon tehetséges. Hogy mennyire legyek rá büszke, és szeretnének gratulálni, és semmiképpen ne hagyjuk veszni.
És már ahogy ezt írom is érzem, hogy könnyezik be a szemem. Annyira fel tud bosszantani a kis kelekótyaságaival, de egyre több tanár üzeni vagy mondja ezt személyesen, és csak remélem, hogy megmarad neki ez a lendület, és sokkal többre viszi nálam, és sokkal jobb élete lehet.