És jön a Kölyök, könnyes szemekkel. Mert ő is érti. És mondja, hogy hiányzik neki, és beül az ölembe, ahogy már nagyon régen, kiskorában. És nekem erősnek kell mutatnom magam.  De aztán a szívem ezer darabra törik. Annyira nem fair...

Annyira ez kellett volna nekünk.. P minden nap felhív messengeren, nevetgélünk, hülyeségekről beszélünk, vagy csak egyszerűen ott van nekem a "vonal" túlvégén, amíg kisírom magamból, ami fáj, vagy bosszant. Én imádok pötyögni, de hányszor kértem Zs-t, hogy beszéljünk, szóban, vagy videóképpel,…

Hú, valami nem oké. Szédülök, remeg a gyomrom, a kezem. Ég az arcom, a szívem őrült módon össze-vissza ver. Nincs erőm, de elegem az van. 

Soha senki másnak nem tűnt fel a nevetésem utáni "hmm", de ő mindig jót mulatott rajta, cukkolt vele. Imádta. Elvileg. Miután az egész történetet bemocskolta, már ki tudja, hogy tényleg így volt-e..  Ma nevettem, és feltűnt nekem ez a hmm, és ki kellett menekülnöm a munkahelyemről, hogy ne ott…