Az a lakás, ahova annyi emlék köt. A konyha, ahol bolognait főztünk. A szoba, ahol először tudatosult bennem, hogy szeretem. Tavaly nyáron megannyi Henrys, és gta kaland. A fürdő, ahol számtalanszor készültem a tükör előtt.
Most láttam mindent utoljára. Nem jövök többé fel ezeken a lépcsőkön. Nem csókol meg többé az ajtóban. Nem leszek itt többé boldog.
Azt hittem nemet mondani nehéz. De itthagyni őt sokkal nehezebb. Szorosan ölelt, arcát a nyakamhoz fúrta. Józanul azt mondaná úgyis, hogy csak megszokás. Nem jelent semmit.
Bárcsak én ittam volna. Így csak én fogok emlékezni minden érintésre, minden szóra.
- Mit szeretnél? Mondd, és megteszem.
- Maradj, és vegyél el..
- Tudod, hogy...
Igen. Tudom. De azt nem tudom, hogy fogom ezt kibírni.
Tavaly ezen a napon kezdődött, és ma... Bár visszatekerhetném az időt.