Az a lakás, ahova annyi emlék köt. A konyha, ahol bolognait főztünk. A szoba, ahol először tudatosult bennem, hogy szeretem. Tavaly nyáron megannyi Henrys, és gta kaland. A fürdő, ahol számtalanszor készültem a tükör előtt. 

Most láttam mindent utoljára. Nem jövök többé fel ezeken a lépcsőkön. Nem csókol meg többé az ajtóban. Nem leszek itt többé boldog. 

Azt hittem nemet mondani nehéz. De itthagyni őt sokkal nehezebb. Szorosan ölelt, arcát a nyakamhoz fúrta. Józanul azt mondaná úgyis, hogy csak megszokás. Nem jelent semmit.

Bárcsak én ittam volna. Így csak én fogok emlékezni minden érintésre, minden szóra. 

 - Mit szeretnél? Mondd, és megteszem.

- Maradj, és vegyél el..

- Tudod, hogy...

Igen. Tudom. De azt nem tudom, hogy fogom ezt kibírni.

Tavaly ezen a napon kezdődött, és ma... Bár visszatekerhetném az időt.