Nem térek magamhoz. Amennyit kínzott, vicces azt mondani, hogy váratlanul ért. Pedig de. Újra hinni kezdtem benne, úgy tűnt, hogy jó irányba mennek a dolgok talán végre. 

És most nem kapok levegőt, és remeg a kezem, amikor pakolom a zsákba a cuccokat.. Ruháit, az összes pajtit, akik annyi örömet okoztak nekünk.. A madridi virág, a nevének hűtőmágnes betűi. Fogkefetartója. A prágai üvegek, amiket imádtam, és hazacipeltem. És Pikachutól is el kell búcsúznom :( Nem tudnék így vele aludni. Aludni.. Haha. 

Nem bírom. Akarom őt. :'(