- Te még bent? Egy puszira meglátogassalak? ^^

És besétált. A pulton áthajolva adott egy kis csókot. Gyors volt. Olyan megszokott. Mintha ez várna ránk minden nap, amikor hazaérünk. Amint kiléptünk az utcára, olyan természetesen és automatikusan nyúlt a kezemért, pedig eddig még nem fogtuk meg egymás kezét. 

Nincs játszma, hogy direkt nem fogja meg a kezem, mert majd én megfogom, ha akarom. Nem csak ígérgeti, hogy beugrik, hanem fogja magát, és könnyedén besétál, és mosolyog a szeme. 

Zavarba hoz ez az egész. Nem tudom, mit gondoljak. Káosz van bennem, ambivalens érzések uralkodnak. Nem akarok gondolkodni. Nem akarok sem kapaszkodni, sem lépni. Sodródom.