Miután jól kisírtam magam, olyan bazi üresnek érzem magam, mint a Titanic széfje volt a filmben. :D
More:
Nehéz. Szeretnék az az ember lenni, aki igazán támogató ebben az egészben, és undorodom magamtól, amiért nem megy. Amiért ezt érzem. Fáj, és fáj, hogy neki nem fáj.. Belegondolni, hogy többé az már nem az ő szobája lesz. Ha arra járok, már nem ő lakik ott. Ott feküdtünk le először. Ott néztem rá…
Szeretem ezt az egy szál pólós időt. Amikor séta közben már érzem a bőrömön a Nap melegét. Így a jó szavazni menni.
"Mit tenne most Buffy?"
Nyugtatós Odaát maraton.
Vicces egyébként, de amikor már voltam lent (nem ennyire, de eléggé), akkor bennem is megfogalmazódott a kérdés. Egy újabb kis matricatetkó ötlet. *.*
Nem akarok gondolni dolgokra. De egyszerűen nem áll le. Legszívesebben sikoltanék, hogy: elég már! De a képek csak pörögnek tovább a fejemben.