"- Mi az, pici és piros? Endi strandolt."

Ha-ha-ha.

Strandhétfő. Kellett ez most. 

"- Hát, én aztán nem sokat tudok a szerelemről, de legalább volt 5 jó napotok, nem igaz?
- De. Ami ezerszer rosszabbá teszi az egészet. Ő volt életem szerelme. Hányszor kell még elveszítenem?"

Az a mámor. A mindent elsöprő kéjes boldogság. Amikor megáll az idő, és csak a sodródás marad. Az őrülten zakatoló összehangolódott szívdobbanások az egymásnak feszülő mellkasunkon. A mosoly. A simogatás. A szorítás.

Erről lemondani.. Pokoli. 

Hányszor hozott nekem Raffaellot. Még megvan a kép, amin a mellemre rakta. Mármint a Raffaellot. 
Most vettem ilyen limitált málnásat. Nagyon finom, de szinte a sírás kerülget. Bárcsak... Na mindegy.

Olyan megalázó. Bár ne hiányozna ennyire. 

Nem. Nem akarom, hogy megtörjön ez a csend. Most ez kell. Idő kell. Rengeteg idő. 

"- Szerettem.
- De aztán megváltozott. Aljas lett. Ugye? De te mégis szeretted. 
- Igen..
- Nézd, rengetegen vesztik el önmagukat a szerelemben. Ez nem szégyen. Dalokat írnak róla. Az a fő, hogy ne maradj elveszve! 
- És ha nem megy?
- Ha nem megy, nos, a szerelem zsarnokká lesz, és te a kutyája."

- Ez így mi?
- Találtam a földön. 
- És ha kutyaszart találsz, azt is felveszed?
- Csak ha gyurmázni akarok. 
- FÚJMÁR!

Le se tagadhatnám, annyira idióta. xD

Excel továbbképzést tartok magamnak autodidakta módon. Lefoglalom magam. Meg akarok tanulni mindent. Mindent is.