Amikor összebújással indul a péntek 13, és reggel hazafelé találok pénzt a földön, akkor az egy jó kezdet. Ha valaki el meri rontani a napom, akkor KillBill-t rendezek!

- ... csak te kellesz :P
- ^^
- meg a "barátaid" xD de elsősorban te. Nélküled nem érnek semmit ;) 

Hátjó.. :)

- Viccből szoktam mondani, hogy egyszer tuti ahhoz megyek hozzá, aki fel tud úgy emelni, mint a Dirty Dancingben :D
- Nekem nem mondtad :( Pedig biztos fel tudnálak :D
- Igen, te valószínűleg igen, de hát ez tárgytalan :D
- :P ki tudja, mit hoz a jövő. Ezt sosem lehet tudni. 
- Hát, azért van, amit lehet..

Annyira varázsosat álmodtam, hogy sírni volna kedvem. 

Ő kérdez, tudva a válaszokat. Én hallgatok, miközben fogalmam sincs semmiről.

De amikor kérdezett, annyira hangosan dobogott a szívem, hogy alig hallhattam volna a saját gondolataimat. 

"A szerelem nem fenékig vidámpark"

Kivéve, mikor csak az. És a hullámvasúton meg a körhintán túl semmi nincs.

És én játszani akarok. Újra és újra. Száguldani, örülni, érezni. 

Olykor olyan elképesztő súllyal zuhan rám az űr, amit apa, a fel nem tett kérdések, és a soha ki nem mondott szavak hagytak maguk után. Hullámzó az egész.. Néha jó, de aztán úgy belesajdulok, hogy szinte fizikailag fáj. Ismerem már a gyász érzését sajnos, de ezt megszokni nem lehet.

Délután átcsaptak a fejem fölött a hullámok. Pityeregve öleltem magamhoz a párna tetejére gyűrt alvópólót. Megéreztem rajta az Ő illatát, és azonnal hozta magával a megszokott hatást is. Ez valami mély, egészen ösztönös, legbelső dolog lehet, ahogy reagálunk egymás illatára. Ez nem csak az, hogy tetszik vagy sem, hanem hogy milyen erőteljes hatással van.. 

Nehéz. Nagyon. De amint megölelt, azonnal enyhült a kellemetlen zizegés a fejemben és a bőrömön. Annyira szükségem volt erre, mint egy zárt szobában a friss levegőre. Így is hatott rám. Néha már magamra kellett szólnom, hogy túl jó, és azt nem szabad. Nem szabad ennyire boldognak és biztonságban éreznem magam mellette, mert.. 
De azért nehéz, mert kurvajó. 

Miután elbúcsúztunk reggel, a világ legcukibb babája mellé szálltam fel a villamosra. Nézett rám a hatalmas kékes-szürkés szemeivel, és hatalmas mosoly kíséretében nyújtogatta felém a kis kezét, piszkálta a karkötőm, és hablatyolt valamit. Kicsit azért belesajdult a méhem :'D

Melóban pedig jött a kis cuki kedvenc dolgozóm, és akkora vigyorral és szemdüllesztéssel köszönt nekem, hogy majdnem megőrültem. A világ mintha érezné, hogy nekem most kedvességre van szükségem. Csak el ne kiabáljam!

Megdöbbentett a váratlan emberi jóság egy vadidegentől. A postás néni csak nézett rám, miközben megállt a toll a kezében a papír fölött, amit töltögetett. Gyűltek az esőfelhők, sietnie kellett volna, de ő csak vizslatta az arcom a lépcsőház félhomályában, és megkérdezte mi a baj. Én meg mint egy kisgyerek néztem vissza rá.
- Ma meghalt az apukám..
És ő odalépett, megsimogatta a vállam és a karom, belőlem pedig feltört a sírás. 

Minden olyan rideg, reménytelen. Mindenki menekül az érzései elől, annyira elbarikádozzuk magunkat, hogy az félelmetes. A legtöbben inkább elfordítják a fejüket, ha olyat látnak, ami esetleg kellemetlen lehet. A legtöbben, ha valami nincs rendben, úgy menekülnek, mintha medve kergetné őket.
De most egy picit ettől visszanyertem az emberiségbe vetett hitem, noha ez csak egy apróság. De akkor is. 

Amikor hajnalban megszólalt a telefon, már tudtam. Vége.

Ég veled, Apa. Nyugodj békében.. :(

Miután úgy döntöttem, hogy nem vagyok hajlandó szarul érezni magam, és bevágtam a takarókupacba a telefonom, hogy ne is lássam, arra jutottam, hogy ma a vért izzadós torna helyett másra van szükségem. Valami fun-ra. Úgyhogy csináltam egy jó zenei listát, felcsaptam a baseball sapkát a feeling kedvéért, és jó kis hip-hopos táncos estet rendezek testmozgás gyanánt kifulladásig ^^

(úristen.. ezmi x'DDD)